A Dzsumbuj építészeti vonatkozásai

MI AZ A SZOCIÁLIS (KIS)LAKÁSÉPÍTÉSZET?

Az 1886-ban épült első szükséglakástelepek azt a szerepet töltötték be, amit ma az önkormányzati szociális bérlakások. A magyar szociális lakásépítészet előzményének, korai példájának tekinthetők a Dzsumbuj kislakásos épületei is, amelyeket 1937-ben húztak fel. Ebben az időszakban (1886–1945) kezdett el az állam és a főváros a nagyméretű lakáshiány megoldásával foglalkozni.¹ Az Illatos és a Gubacsi út sarkán épült Dzsumbujba azok a nehéz helyzetű, kilakoltatott, legalább négygyermekes családok költözhettek be, akiknek tagjai közül minimum egyvalaki rendelkezett budapesti munkahellyel.

OKOK-TÉNYEZŐK-KONTEXTUS

A Dzsumbuj megépülését különböző tényezők befolyásolták, amelyek a 19. század végén bekövetkezett lakosságnövekedés és kolerajárvány okozta lakásínség idejére nyúlnak vissza – ekkor épültek az első szükséglakástelepek a kilakoltatottak, hajléktalanok számára.² Később az első világháború után a fővárosba érkező tömegek miatt alakult ki lakásválság, amelyet első ránézésre egymásnak ellentmondó jelenségek okoztak: kilakoltatások és üres lakások. A magas lakbérek miatt gyakoriak voltak a kilakoltatások, sokan kerültek utcára, miközben rengeteg lakás állt üresen. Sokan túlzsúfolt lakásokban éltek, továbbá problémát jelentett a többszörös albérletek és az ágybérletek rendszere – utóbbi azt jelentette, hogy éjszakánként a szobában, előszobában vagy konyhában elhelyezett fekhelyeket is bérbe lehetett adni.

A munkáslakásokat korábban munkaadók, magánvállalkozók építették, de a gazdasági válság hatására és a kötött lakásgazdálkodás megjelenése miatt ez abbamaradt, mivel nem volt kifizetődő. A magánpiaci forrásból működő lakásberuházások nem tudták ellensúlyozni a társadalmi egyenlőtlenségeket, a szociális bérlakásállomány pedig nem volt elegendő a szociális lakásigények kielégítésére.³

HOL LAKTAK AZ EMBEREK?

A húszas években kevés új lakás épült, az albérlők és az ágybérlők szűkösen éltek a 19. században épült belvárosi bérházak udvari oldalon sorakozó túlzsúfolt lakásaiban – a szegényebb emberek a külső kerületek „proletár bérkaszárnyáiba” szorultak vissza.⁴ A húszas években kevés új lakás épült, eltekintve a nagypolgári réteg és a középosztály számára otthont adó lakásoktól. A munkásoknak épült bérlakások általában szoba-konyhásak voltak, méretükben és komfortosságukban is különböztek a polgári kislakásoktól. A jobban kereső munkások és kispolgárok számára az 1920-as és 1930-as években épült egy- és kétszobás lakásokból álló házakat a városvezetőség és a Közmunkák Tanácsa kislakásos bérházaknak nevezte.⁵

A kislakásos építkezések a lakáshiányt és a kilakoltatottakból lett hajléktalanok elszállásolását igyekeztek megoldani az átmeneti megoldásnak szánt szükséglakástelepek mellett. Ezek a szükséglakástelepek faépítményekből, illetve olcsó alapanyagok felhasználásával épült, többnyire földszintes, vagy egyemeletes kőépületekből álltak.

1936 és 1938 között számos kislakástelep épült fel egyszerre. Ilyenek voltak a X. kerületben a Ceglédi úti, a Bihari utcai és a Hős utcai telepek, illetve a Gubacsi út és az Illatos út sarkán 1937-ben épült, Dzsumbuj néven elhíresült épületek is.

„A Bihari u. 10-12. és a Gubacsi–Illatos út 5. sz. alatt négyemeletes, függőfolyosós épületeket terveztek. Ezekben két-két lakáshoz egy-egy szélfogó előtér tartozott, közös vécével és kiöntővel. A főzőfülkével ellátott szoba nagysága 26 négyzetméter lett. A lakáshoz külön pincerekesz és padlástér tartozott. A közös szárítópadlás mellett 14-18 lakásonként egy mosókonyha is készült, s emeletenként egy fürdőhelyiség állt a lakók rendelkezésére, káddal vagy zuhanyzóval.”⁶

TÉMA-KÉRDÉSEK

Hét évtizede állt Külső-Ferencvárosban a Dzsumbuj három épülete, amikor 2009-ben elkezdték kiüríteni és lebontani. A házak „a XXI. században sem voltak élhetőbbek, komfortosabbak, mint megépítésükkor” – olvasható a sajtóban 2014-ben, az utolsó épület lebontásakor.⁷

AZ ÉPÜLETEK

Az elnyújtott téglalap alakú alapterületen épült, magastetős épületek közül a két szélső („A” és „C” épület) háromszintes és 96 lakásos, a nagyobb középső („B” épület) négy emeletes és 184 lakásos volt.⁸ Az épületek két-két szárnya keskeny belső udvart fogott közre, egyik végükön keresztbefordított lépcsőházakkal. Az udvar felől függőfolyosókról nyíltak a lakások. Minden házban házmesterlakás és segédházmesterlakás, emeletenként pedig két-két fürdőszoba és mosókonyha is volt. A környék nem csak ma, hanem jóval a Dzsumbuj felépítése előtt is ipari vidéknek számított – a 19. század végén a korszak munkáslakás-szakértője, Ferenczi Imre „bűzös gyárnegyedként” jellemezte a környéket.⁹ A kietlen területen az egymással párhuzamosan épült, szabadon álló bérházak különös látványt nyújtottak.

A LAKÁSOK

A lakásokban – eredeti állapotukban – nem volt vécé, vízcsap, nem lehetett fürdeni vagy zuhanyozni. A lakások alapterülete 28 négyzetméter volt és egyetlen helyiségből álltak: a hajópadlóval borított szobarész 4x4m²-es területét nem választotta el közfal a 3×4 m²-es cementpadlós konyharésztől. A szobát a konyhában található sparhelt fűtötte, a gázt nem vezették be.¹⁰ A mellékhelyiség a két egymással szemközti lakás közötti szélfogóból nyílt. A komfort nélküli lakások az évtizedek alatt mégis sok változáson mentek keresztül: például a szemközti lakásokat összenyitották, a fürdőket és a mosókonyhákat lakásokká alakították át, a szoba leválasztották a konyháról, gázfűtést beépítették a szobákba, és fürdőhelyiséggel látták el.

MIÉRT ÉRDEKES?

Az 1937-ben épült, három puritán megjelenésű, magastetős-körfolyosós épület sokáig állt az Illatos út és a Gubacsi út sarkán. A Dzsumbuj hosszú fennállása egy több korszakon átívelő szociálpolitikai kudarc eredményének tekinthető. 2014-ben, az utolsó épület lebontásával egy olyan épületkomplexum szűnt meg, amely a nyomort csak újratermelni volt képes. Az alábbi idézetben erre utal Kecskés Éva is, aki a Dzsumbuj Help egykori vezetőjeként mondja el, miért volt szükség a telep lebontására:

„Ezt az egészet úgy ahogy van, le kéne bontani. Nyilván Magyarország szégyene, hogy még ilyen telepek léteznek. És lehet, hogy ez ilyen paradox dolog, de a Dzsumbuj Help munkatársai nagyon hosszas megfontolás után úgy döntöttek, hogy igazából meg kellene szüntetni, úgy döntöttek, hogy saját magukat és a telepet megszüntessék, tehát a saját munkahelyünket szeretnénk igazándiból megszüntetni, mert úgy gondoljuk, hogy igazándiból ezzel segítenénk a legtöbbet az itt élő embereknek.".¹¹

MENNYIRE VOLT EGYEDI A DZSUMBUJ?

Szemerey Samu szerint a Dzsumbuj nem építészeti adottságai miatt lett nyomortelep, hanem infrastrukturális beágyazatlansága miatt.¹² A száz százalékban szoba-konyhás lakásokból álló többszintes házak, amilyenekből a Dzsumbuj is állt, elütöttek a többnyire földszintes, sokféle lakásból álló kislakástelepektől.¹³ A Dzsumbuj inkább a 19. század tipikus pesti körgangos bérházaira emlékeztetett, ezektől a házaktól eltérően azonban a Dzsumbuj lakói kizárólag szegények voltak.

A 20. század első évtizedeiben alakultak ki a lakóházak építésének különböző szempontrendszerei, amelyeket máig követünk. Ilyen például a körfolyosó elhagyása és a lépcsőházból megközelíthető lakások elsőbbsége, illetve az az elv, hogy minden lakásban legyen mellékhelyiség.¹⁴ A harmincas évek végétől pedig a szoba-konyhás kislakások már jellemzően két hálófülkével épültek.¹⁵

Az építész szakma részéről rögtön a megépülés utáni évben megfogalmazódott a kritika a Dzsumbuj és az azonos felépítésű Bihari utcai telep kapcsán. Az épület intimitást nélkülöző, körfolyosós megoldása mellett a lakások méretéből adódó problémákat, és az épületek „élhetetlenségét” fogalmazták meg:

„A lakások gangos elhelyezéséből adódóan sérül a családi tűzhely szentsége, hiszen a folyosón végigvonulva az emberek önkéntelenül is betekintenek egymás életébe; megkérdőjelezve a lakások minőségét a közegészségügy szempontjából is.”¹⁶

KITEKINTÉS – MODERN ÉPÍTÉSZET – AZ ÉPÍTÉSZEK

A fővárosban a húszas évek végén és a harmincas években egyre több modern stílusú ház épült a továbbra is jelenlévő, historizáló épületek mellett – ezekhez viszonyítva a Dzsumbuj „egyszerű modern, inkább stílus alatti kategória”.¹⁷

Érdekesség, hogy a Dzsumbuj két szélső épületének tervezői – Árkay Bertalan és a híres Lauber László–Nyiri István páros – a korszak elismert építészeinek számítottak, és a magyar CIAM-csoport elveivel egyetértettek.

Az 1928-ban megalakult CIAM (Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa) a modern építészet kérdéseivel, az ipari építkezésekkel és a szociális kislakásépítéssel foglalkozott. A CIAM magyar csoportja, amely fiatal építészekből állt, tíz évig működött (1928–1938). A csoport a lakásépítés kérdéseivel foglalkozott, és az építészet társadalmi feladatairól publikált írásokat. Szociológiai vizsgálatok alapján kidolgozták a „minimállakás” koncepcióját: olyan alaprajzi megoldásokat javasoltak, amelyek több kis helyiséget, és minimális méretű mellékhelyiségeket tartalmaztak.¹⁸

A Tér és Forma építészeti folyóirat (1928–1948) a harmincas és a negyvenes években foglalkozott a munkáslakások kérdésével,¹⁹ a nagycsaládokra gondolva pedig megfogalmazták a jövőben használt formát: a kis alapterületen több helyiség kialakításának igényét, valamint azt a harmincas évek végétől, negyvenes évek elejétől megvalósuló elvet is, hogy ne épüljön lakás fürdőszoba vagy zuhanyzó nélkül.²⁰